2016. február 27., szombat

A boldogság és a pénz kapcsolatáról

A pénz boldogít vagy sem?

A kapitalista társadalom megjelenésével az írok, művészek elkezdtek foglalkozni a pénz és az emberek, a társadalom viszonyával. A szegénység és a gazdagság nem a pénz kérdése - a legtöbb író álláspontja szerint. A valóság azonban más, és ezt jól vázolja a Goriot apó is.

Miért lehet az, hogy habár a sokat megélt, intelligens emberek szerint nem boldogít a pénz, a letöbb ember mégis így gondolja, és ez alapján cselekszik?

A szegény ember is lehet boldog, de csak akkor, ha megérti azt, hogy a pénz csak egy eszkösz a boldogsághoz. Kétségtelenül megkönnyíti az életet, ezáltal lehetőséget ad a boldogsághoz, a boldogabb élethez, de nem olyan következetesen, egyértelműen, mint az gondolnánk. A pénz nem egyenlő tehát a boldogsággal.

A pénz egyértelműen társadalmi mozgatórugóvá vált, hozzátartozik mindennapjainkhoz, és szükséges - jó vagy rossz - a társadalom stabilitásának megőrzéséhez. Van azonban egy fontosabb dolog, a szellemi vagyon, a tudás. A pénzünket, vagyonunkat elvehetik tőlünk, de a tudásunkkal bármikor érvényesülhetünk. Érzelmi intelligencia nélkül hosszútávú barátságaink, szociális kapcsolataink félresiklanak.

Az ember társas lény, szüksége van a kapcsolatokra, amit pénzel nem vehet meg.

 Tulajdonképpen megveheti, de csupán hamis, hazug kapcsolatokat. A folyamatos hazugságban élés pedig nem tesz jót az emberi léleknek.

Tímár Mihály, aki egy pillanat alatt gazdagodik meg, érzelmi gyötrődésen megy keresztül, és végül - mint tudjuk - egy balesetet kihasználva elmenekül a kapitalizmusból, és a Senki szigetét választja, ahol boldogságban él. Miután átélte a gazdagok életét, mégis inkább a pénznélküli, de szabad, örömmel teli életet választja. Rastignac alapvetően egy becsületes egyetemista, aki érvényesülni szeretne a Párizsi társadalomban. Ebből következik, hogy egyensúlyozni próbál. Addig például nem megy el, hogy gyilkosság árán szerezzen vagyont magának, de bizonyos tanácsokat, - például hogy ne mutassa ki az érzelmeit - megfogad. Így próbálja összeegyeztetni a becsőletérzetét az érvényesülési vággyal.

A tisztesség valami láthatatlan,

S kinek nincs, gyakran az henceg vele.


William Shakespeare

Ezt a dilemmát a hétköznapjainkban is felismerhetjük. Gondoljunk egy egyszerű példára: puskázol, hogy 4-est kapj, vagy írsz egy kettest, de nem csaltál. Vannak, akik minden becsületüket feladják, mások tartják magukat elveikhez.

Sokszor hallhatjuk, hogy a világon bármi megvásárolható pénzért. Kétségtelen, hogy manapság ez majdnem megállja a helyét, de a legfontosabb dolgokra mégsem igaz. Nem vehetünk pénzért egy boldog gyerekkort, egy kedves megértő családot, igaz barátokat, ahogyan tudást sem.

Az élmények, emlékek nem a pénzen múlnak.

Az előbb említettek után egyértelműen amellett foglalok állást, hogy  a pénz nem boldogít, csupán létünkhöz szükséges eszköz, de nem szükségszerűen következik belőle a boldogság. Napjainkban a magamutogatással, a fényűző nagyravágyással egyenlő ütemben nő a fogyasztói társadalom pénzéhsége. Ez pedig a becstelen jellemek kialakulásához vezet. Ezt a folyamatot hezitálás nélkül hívhatjuk társadalmi betegségnek. 


Vajas Gergő, 2016 Február

2016. február 22., hétfő

A boldogság forrásai

Mi a boldogság?

Ez az a kérdés, amire a világirodalom legnagyobbjai keresik a választ hosszú idő óta. Az ember eredendően boldogságra született, állítja Labant Csaba. Ez a legtöbb ember szerint is így van, hiszen mindenki arra törekszik élete során, hogy boldog legyen.


A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.” – Móricz Zsigmond, Életem regénye

De kijelenthetjük-e ezt ilyen bátran, mikor a boldogság relatív fogalom, így mindenki számára mást jelent? Meghatározható egyértelműen, hogy mi a boldogság? Percekig, órákig, napokig, vagy esetleg évekig tart? Általánosságban megállapíthatjuk-e a boldogság forrásait? A cél elérése, amit kitűztünk magunk elé, vagy az oda vezető út?


„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság” – Buddha.
 
Az egyén boldogsága azonban semmit sem érne a közösség nélkül, akivel megosztja a boldogságot. Paulo Coelho brazil író szerint „A boldogság egy olyasvalami ami megsokszorozódik amikor osztoznak rajta. Különböző embereket más-más dolgok tesznek boldoggá. Szerintem a boldogság alapja a szabadságban rejlik, hiszen ha olyan döntéseket hozhatunk, amiben leginkább örömünket leljük, nem lehetünk boldogtalanok. Önmagában viszont a szabadság nem elég a boldogsághoz.

Tudjátok meg, hogy a boldogság titka a szabadság, a szabadság titka viszont a bátorság.” – Periklész

A boldogságról beszélve sok minden eszünkbe juthat. Sokaknak a pénz, van akinek a család, a barátok, mások számára a szerelem vagy éppen az önmegvalósítás jut eszébe. Vegyük hát szépen sorba mindegyiket.

Rengeteg ember talál boldogságra a vallásban. Számukra a földi élet próbatétel, felkészítés egy tiszta boldog életre a túlvilágon. A Biblia szerint
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Ezért az igazi hívő emberek a földi, anyagi javakat nem tartják meghatározónak. Hitük, értékrendjük szerint, tisztán, bűnök nélkül élnek. Ők a mindennapi gondokat nem sorscsapásként élik meg, hanem lehetőségként a vezeklésre. „Íme, boldog ember az, kit Isten megdorgál.” Számukra a nélkülözés Isten akarata. Nem kérdeznek, nem siránkoznak, néma megadással viselik a terheket. Akkor boldogok, ha a „feladatot”, amit Istentől, vagyis az élettől kaptak, hitük szerint jól oldják meg.

Vannak olyan emberek, akiknek az anyagi jólét, a pénz a legfontosabb, ez adja meg nekik a komfortérzetet. Az ő boldogságuk egy tárgy, egy festmény, egy új autó, vagy egy ház. Akkor boldogok, ha megszerezték az újat, a jobbat, a szebbet, ám ez csak egy hazug átmeneti érzés, nem valódi boldogság. Amint elmúlik ez a boldogságuk, ismét egy új dologra vágynak, valami nagyobbra, jobbra. Később az lesz fontos számukra, hogy megmutassák barátaiknak a boldogságuk tárgyát, mert anélkül hogy megosztanák másokkal, valóban semmit nem ér, csupán sivárságot éreznek. Ne feledjük azonban Francis Bacon szavait:


„A jólét fedi fel leginkább a vétket, a balsors fedi fel leginkább az erényt.”

A hírnévre vágyó emberek akkor boldogok, ha beszélnek róluk. Nekik elsősorban az a fontos, hogy minél többet szerepeljenek, mindegy mivel, ha kell, botrányt robbantanak ki. Az sem számít, ha rosszat mondanak róluk, ha kritikát kapnak. A lényeg, hogy a bulvársajtóban, a rádióban, a TV-ben róluk fröcsögjenek a különböző közéletinek hazudott celeb műsorokban. Képesek a magánéletüket a nyilvánosság előtt élni, még úgy is, hogy egy ország nevet rajtuk. Ők, amíg híresek, addig boldogok. Ez nem más, mint exhibicionizmus, ami a közösségi média terjedésével egyre több emberre jellemző.

Vannak emberek, akiknek a szerelem a boldogság. Az életben talán a legnehezebb az igazi szerelmet megtalálni. Ha két ember egymásra talál, mint Rómeó és Júlia, mindenre képesek azért hogy a szerelmük beteljesüljön. Képesek a társadalmi rangjukat, az anyagi jólétüket, a hírnevüket és az életüket is feladni szerelmükért.
„Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.”
 Számukra a legnagyobb boldogság, hogy szerethetnek, és szeretik őket. „Az életben egyetlen boldogság létezik: ha szeretsz és viszontszeretnek.” - George Sand. A boldogság ezen típusa, vagyis a szerelmes boldogság az egyik leggyakoribb az irodalomban, és a legkönnyebben felismerhető és átérezhető amit közvetít. E téma szinte kivétel nélkül megtalálható a legtöbb nagy magyar író verseiben is.


Ady Endre

Őrizem a szemdet
„Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet”


Petőfi Sándor

Itt van az ősz, itt van újra
„Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
 Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.”

Ezek voltak tehát a boldogság különböző fajtái. A valóságban viszont a boldogság egy sokkal összetettebb kérdés, és a tudomány is máshogy közelíti meg.
Martin Seligman amerikai pszichológus megalkotta az úgynevezett PERMA elméletet. Ennek röviden annyi a lényege, hogy a boldogsághoz több komponens szükséges, amit a „PERMA” betűszó betűi jelképeznek. Ezek a következők: élvezetek (pleasure), kielégítő tevékenységek (engagement), szociális kapcsolatok (relationships), az élet értelme, egy felsőb cél (meaning of life) és végül az elért eredmények, vagyis a kézzel fogható siker (accomplishments). Véleményem szerint ez az elmélet tudja megmagyarázni jelenleg legegyszerűbben a boldogságot, s egyben ez áll a legközelebb a valósághoz. Különböző egyéneknek azonban szerintem eltérő mértékben számítanak a képlet tényezői.

De akkor mégis hol a boldogság? Ha elemezzük személyiségünk felépítését, megleljük boldogságunk összetevőit. Van, amit testünk szeret, és az általánosan elterjedt nézettel szemben ez nem mindig csak az érzékek kielégítésében merül ki. A pszichének is vannak követelményei, de a közhiedelemmel ellentétben boldogságunk nem abból származik, hogy szeretnek és megértenek, hanem abból, hogy a vak önzőség csapdáját elkerülve mi magunk tudunk szeretni és megérteni, saját magunkat is beleértve. Az elme nem akkor boldog, ha ismereteket halmoz fel, hanem amikor kételyeket oszlat el:


többet ér néhány jól megalapozott gondolat, mint ezernyi egymástól független, a mindennapi életben nem alkalmazható vélemény.

Az én értékeim szerint egy hétköznapi emberként, egy kis lakásban is boldog lehet az ember, ahol nincsenek drága festmények, se úszómedence. Tiszta szívből szeretni, az az igazi boldogság. A tudat hogy van kiért küzdeni, élni. Bár minden ember más, mégis minden embert ugyan az a vágy hajt: az, hogy boldog legyen. A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket. Ezért igen, az ember eredendően boldogságra született.
„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.”- Abraham Lincoln



Források:
·         Idézetek: http://www.citatum.hu/
Vajas Gergő